Rólunk

Szia, üdv az oldalunkon!

Beszélgetünk egy kicsit? Tegyünk úgy, én már nyitok is egy üveg bort. Ülj le mellénk, érezd nagyon jól magad!

A mi nevünk Barabara és Hédi. Együtt töltöttük a gimnáziumi éveinket Jászberényben. Én csupa hülyeségre emlékszem, valamin mindig röhögtünk, de úgy, amit nem tudsz abbahagyni. (Hédi)

Barátságunk hol ellaposodott érettségi után, hol minden nap beszéltünk. Nehezítette, hogy szinte mindig más városban éltünk. Barbara a szakdolgozatát bor témakörben írta, Hédi pedig időközben közgazdász lett, másoddiplomán pedig online marketing manager.

Mi ötvöztük a két érdeklődési kört, na jó, a borszeretet Hédiben is megvan, így jött létre a Wine Not?!

“Gimnáziumban padtársak voltunk, ma már a borbárban ülünk egymás mellett és hódolunk együtt közös szenvedélyünknek – ezt szeretnénk veled is megosztani!”